Db., 2025.01.12. (vasárnap délután) | 2Thess 2,9-12 A mesterséges intelligenciáról | Sorozat: Kérdések: 01. |
Kérdés
Mi a véleménye a mesterséges intelligenciáról (MI)?
Lesz-e szerepe ön szerint az antikrisztusi korban a totális diktatúra alatt?
Milyen valóságos veszélyt rejt magában a mindennapi életünkben az Ige alapján?
Válasz
Amikor a televízió elterjedt, a hívők közt az a mondás járta, hogy „Aki nézi a televíziót, annál megszűnhet az Isten-vízió”. Vagyis a televízió elveheti, elhomályosíthatja Istennek a szemlélését, látását. Ez a mondás igaznak bizonyult.
Amikor az internet elterjedt, némelyek azt mondták: Ez alapvetően rossz irányba befolyásolja az egész emberiséget. Látjuk, hogy ez is igaznak bizonyult.
A mesterséges intelligenciáról csak a saját véleményemet tudom elmondani: Alapvetően gonosz, démoni befolyása lesz az egész világra.
Lesz-e szerepe az Antikrisztusi korban a totális diktatúra alatt? Nem tudom. De az a sejtésem, hogy csak előkészíti azt a kort. Előkészíti az emberek tudatát és szívét, mindarra a hazugságra, csalásra, jelekre és csodákra, amit akkor a Sátán a hamis prófétán keresztül csinál. Úgy gondolom, hogy akkor egy új szintre lép a technika. A TV, az internet és a MI után valami olyan jön, ami még gonoszabb és még nagyobb befolyást gyakorol majd az emberekre. Valami olyan, amivel meg tudja majd valósítani a totális kontrollt az emberek felett. Erre mutat az, hogy a fenavad az emberek jobb kezére vagy a homlokukra bélyeget tesz, Jel 13,17: hogy senki se vehessen, se el ne adhasson [semmit], hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.
Milyen valóságos veszélyt rejt magában a mindennapi életünkben az Ige alapján?
Mint mindent, a TV-t, az internetet és a MI-t is fel lehetne jó célra használni. A TV-ben és az inteneten is lehet igehirdetéseket nézni, hallgatni, stb.. Azonban e világ fejedelme, a Sátán mindent felhasznál gonosz céljaira. Így a MI-t is.
Most még nem is látszik minden veszély, de egy néhány már igen.
Ezekből megemlítek kettőt-hármat.
1. A MI által még jobban tudják manipulálni az embereket, mint a TV vagy az internet által. Olyan jeleneteket lehet beállítani vele, amelyekben valós személyeket jelenítenek meg, és a szájába olyanokat adnak a saját hangján, amit az az ember, pl. az a politikus soha nem mondott, nem is gondolt. Mindezt azért, hogy lejárassák pl. azt a politikust, vagy megtévesszék az embereket. Annyira, hogy az emberek végül nem tudnak eligazodni, hogy mi az igazság, és mi a hazugság.
Azt szokták mondani: Hiszem, ha látom. De akkor már azt sem hiszik, amit látnak.
2. Nagy a veszély, hogy a MI-al meghamisítják és lejáratják a hívőket és az evangéliumot is. Tóth Zsolt tv. már felvetette, hogy a honlapunkon lévő igehirdetéseket mentsük le, mert meg lehet csinálni a MI-al, hogy pl. az én képemet és hangomat felhasználva egy olyan műsort, beszélgetést állítsanak össze, aminek kapcsán úgy látják és hallják, mintha én mondanám, hogy amit eddig hirdettem J. Kr.-ról és a Bibliáról, azt megtagadom, és éppen az ellenkezőjét gondolom. Hogy pl. csak külső nyomásra hirdettem eddig, amit hirdettem. Vagy közben „megvilágosodtam”, hogy mégsem az az igazság, amit eddig annak gondoltam.
3. Összefoglalva úgy mondanám, hogy a MI-al a támadások kereszttüzébe az igazság kerül, hogy a helyét átvegye a hazugság. Mivel pedig J. Kr. az igazság, a Sátán a MI-át J. Kr.-nak, a hívőknek, a hitnek és az Igének lejáratására fogja felhasználni. És mivel a Sátán nemcsak a hazugság atyja, hanem emberülő is, a MI által is sok embert megöl. Nem közvetlenül, hanem közvetve, mert lejáratták, mert becsapták. mert lehetetlen helyzetbe hozták, vagy gyűlöletet szítottak ellene.
Az Ige azt mondja az Antikrisztusról: 2Thess 2,9-12: Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. És azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; Hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.
Ez az idő még nincs itt, de a MI is hozzájárul ahhoz, hogy ez az antikrisztusi korra kialakuljon. Hogy tévelyegjenek az emberek, hogy higgyenek a hazugságnak, hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.
Éppen ezért sürgetően fontos, hogy fogadjuk be az igazságnak szeretetét az üdvösségünkre. Ámen.